TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. március 29.,
Auguszta
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Fejlődik Alsónána 2021.06.02


A szép helyen fekvő Alsónána elhelyezkedése súlyos gondokat is okozott az itt lakóknak nagyobb esőzések idején. Ezt a problémát orvosolja a szerdán átadott két beruházás.
A TEOL.hu cikke.

196378290_1809841189178797_4518834982599194187_n

Fiatalok és örökifjak, utcabeliek és szomszédok, a település lakosságának jelentős része megjelent a szerda délutáni avatóünnepségen, amelyen egyszerre két beruházást is átadtak a helyieknek. Egyrészt a közel 140 millió forintból megvalósult csapadékvíz-elvezető rendszert, illetve az esztétikus utcaképet tovább növelő, 22 millió forintból elkészült új utat.

Elsőként Kollár László köszöntötte a jelenlévőket. A község polgármestere örömét fejezte ki a megvalósult beruházások láttán, kiemelte és megköszönte a magyar kormány, valamint Potápi Árpád János országgyűlési képviselő támogatását.

– Alsónána jelentős sikereket ért el az elmúlt években, ezt jelzi az a 300 milliós pályázati támogatás is, ami a település fejlődését szolgálja – emelte ki beszédében Potápi Árpád János, majd megjegyezte: azon dolgozik, hogy a folyamatban lévő, illetve a beadás előtt álló projektek is eredménnyel záruljanak.

Hangsúlyozta, bár a római katolikus templom helyreállításának első üteménél az önkormányzat „csak” indikátor szerepet vállalt, de az is megvalósul 45 millió forintból. Ezt követi majd várhatóan az evangélikus templom rendbe tétele is, és szép sorjában minden. „Ahogy a székely mondja: szerre vesszük és haladunk előre” – fűzte hozzá humorosan a térség országgyűlési képviselője.

A csapadékvizes projekt kapcsán Kollár Lászlótól azt is megtudtuk, hogy a korábbi árokrendszer nem volt képes levezetni egy-egy felhőszakadás nyomán a falura zúduló sáros vizet. Alsónána lakóinak tehát alapvető érdeke volt, hogy erre a problémára megnyugtató, hosszú távú megoldás szülessen. Pályázatot nyújtott be az önkormányzat még 2016-ban a települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztések című felhívásra.

Sikerrel jártak. A projekt során a teljes csapadékvíz-elvezető korszerűsödött, és egységes rendszert alkot, amely biztosítja az esetenként nagy mennyiségű esővíz biztonságos levezetését, és megszűnnek az elöntések okozta veszélyek, illetve az ebből eredő károk. Ezzel jelentősen javul Alsónána környezeti állapota és az itt lakók életminősége.

A Kossuth utca 63. számú háztól a 81. számú telekhatárig burkolt árok készült. Ebbe csatlakozik a domb felől érkező vizeket befogadó, meglévő vízelvezető. Az utca nyugati (páros) oldalán szintén burkolt árok készült a 38. számú házig. Ezek a betonburkolattal ellátott vízelvezetők a Faluárokba csatlakoznak. Az árkok kialakításával és burkolásával együtt egységes kapubejárók is készültek az ingatlanokhoz.

Az utca legmélyebb pontján egy régi, téglából készült áteresz van, amely az idők során feliszapolódott és megrongálódott. Ezt elbontották, és egy új, korszerű beton csőáteresz épült. Az áteresz irányába lejtetve az utca mindkét oldalán burkolt árkok készültek.

A Dózsa György utca burkolat nélküli árkait is előregyártott betonelemekkel bélelték ki, amely hosszú távú, tartós megoldást jelent. A vízelvezetők itt is betonburkolatot kaptak az épület állagvédelme érdekében. A Dózsa György utca mindkét oldalán burkolt árkok készültek a József Attila és az Ady Endre utca közötti szakaszon.

Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás