A Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség szervezett delegációt Tolna megyébe 2022.02.28

A Tolna és Hargita megyék között fennálló testvérkapcsolati együttműködés keretében látogatott el egy küldöttség nemrégiben megyénkbe. A vendégeket a megyei önkormányzat vezetői – Fehérvári Tamás elnök, Orbán Attila alelnök, dr. Korossy Ildikó megyei főjegyző – fogadták és köszöntötték.
Egyhangúlag támogatták a megyei önkormányzat idei költségvetését 2022.02.11

Megtartotta idei első ülését a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Az ilyenkor szokásos költségvetési rendelet is terítékre került, amelyet a grémium a további napirendi pontokkal együtt elfogadott. Több, mint 1,8 milliárd forint biztosítja az önkormányzat működését és feladatellátását az idei évben.
Gondosan készülnek a választásokra 2022.02.11

A Nemzeti Választási Iroda szakmai közreműködésével tartott választási felkészítő értekezletet a Tolna Megyei Területi Választási Iroda. A megyei iroda vezetője, dr. Korossy Ildikó megyei főjegyző köszöntötte a szekszárdi Vármegyeházán egybegyűlt települési jegyzőket, illetve a választási munkában résztvevő közigazgatási szakembereket. Az országos szerv képviseletében dr. Nagy Attila elnök, dr. Mucsi Tamás főosztályvezető és dr. Jackli Tamás szakértő tartottak előadást. Az értekezlet legfőbb célja az volt, hogy az április 3-i választásokkal összefüggő feladatokat törvényesen és hatékonyan végezzék a helyi, valamint a területi szintű szereplők.
Jobb, szebb és szerethetőbb hellyé teszik a megyét 2022.02.03

A civilek tevékenységét méltatta köszöntőbeszédében Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök február elsején, a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepélyes díjátadó gáláján. A Civilek Napja alkalmából idén is kihirdették, hogy ki nyerte el „Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” címet és a „Bazsonyi Arany Mecénás Díjat”. A Szekszárdi Vármegyeháza dísztermében Potápi Árpád János honatya, nemzetpolitikáért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy a civilek tevékenysége hozzájárul ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat a megyében, amiért egyben köszönetet is mondott.
CIVIL DÍJAK: SZŰK EGY HÉTIG MÉG LEHET PÁLYÁZNI 2022.01.12

A 2021. esztendőben kimagasló eredményeket elérő és példás tevékenységet végző civil szervezetek pályázatait várja a Tolna Megyei Önkormányzat január 18-ig. A megye minden évben – immár 15 éve – átadja „Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” díjat a szűkebb hazáért áldozatos munkát végző önkéntes közösségeknek. A február elsejei Civilek Napja alkalmából idén is ünnepi keretek között vehetik át a civil díjakat az arra érdemesek. A megyei önkormányzat a civileket segítő, önzetlen támogatókat is elismeri a „Bazsonyi Arany Mecénás Díjjal”.
Dr. Korossy Ildikó főjegyző a megyei önkormányzati hivatal élén 2022.01.10

A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal vezetését illetően következett be változás az idei esztendőtől: dr. Korossy Ildikó látja el a megyei főjegyzői teendőket.
Új értéktári kötetek 2021.12.16

Sajtótájékoztató keretében mutatta be a Kincses Tolna Megye című könyvsorozat legújabb két kötetét a Tolna Megyei Önkormányzat. A december 15-i eseményen Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Schubert Péter grafikus szólalt fel.
Jó gazdák lesznek a falu- és tanyagondnokok 2021.12.16

A falu- és tanyagondnoki képzés résztvevőit köszöntötte Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke szerdán délelőtt. A megyei önkormányzat hivatalában szervezett oktatás első alkalmával közel húsz település jelöltje hallgathatta meg a szakmai előadásokat.
Kövesden fejlesztenek 2021.12.09

Folyamatosan keresték a lehetőséget a fejlődésre a kövesdiek, mígnem Horváth István honatyának köszönhetően több mint 100 millió forint támogatást nyertek.
A jó hírt bejelentő sajtótájékoztatón részt vett és felszólalt Zsikó Zoltán, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke is.
Mint elmondta, régi és jogos igények fogalmazódtak meg, amelyeket immár sikerül is teljesíteni.
A bátaszéki kötődésű alelnök - és korábbi helyi képviselő - szívügyének tartja Kövesd, Bátaszék és Tolna megye gyarapodását egyaránt.
Szép eredményekről esett szó a megyei közgyűlésen 2021.12.03

Munkaterve szerinti utolsó ülését tartotta az idén a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A megye képviselői pénteken döntöttek több fontos napirendi pontról, miután meghallgatták Süli János miniszter tájékoztatását a Paks II. beruházás aktuális ügyeiről.