Sajtóközlemény
TIOP-3.1.1/08/01-2008-0026
 
2010. október 27-én Szekszárdon, a Szent László TISZK sajtótájékoztatóján majd projektrendezvényén előadások és rendhagyó szakmai órák keretében számolt be a Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézményében és a Szent László Szakképző Iskola -  Székhely Intézményében a megvalósuló beruházásairól, fejlesztéseiről, valamint szakképzéseiről.
 
A sajtótájékoztató és a projektrendezvény helyszínének a Szent László Szakképző Iskola Székhely Intézménye adott otthont. A rendezvények ideje alatt a sajtóreggelit és az ebédet a Vendéglátó Szakképző Tagintézmény szakoktatói, pincér és szakács diákjai készítették és szervírozták.

A Székhely Intézményben a beruházás az épületek felújításából és átalakításokból, valamint új eszközök beszerzéséből áll. Megújul az udvar és a tankonyha, valamint tanétteremmel is bővül az iskola. A kollégium épületét is jelentős mértékben érinti az átépítés: konferenciaterem, fémipari alapképző műhely, I. emeleti zsibongó, gyakorlati képzőhelyek, irodák, vendégszobák, pályaorientációs terem kialakításával, valamint a „V” épületet a kollégiummal összekötő híd megépítésével. Nagy értékű, szakképzést támogató eszközöket is kaptunk: informatikai eszközöket, digitális iskolát támogató eszközöket és kiegészítő eszközöket - számolt be Juhász Gábor igazgató.

A Bezerédj István Szakképző Iskolában is jelentős felújítások zajlottak: tanterem-felújítás, tornatermi öltözők és mosdók rekonstrukciója, burkolat, szaniter és ablakcsere. Több osztályteremben kicserélték a padokat és felújították az elektromos hálózatot. A beruházásnak köszönhetően új beszerzésű számítástechnikai eszközök segítik már a korszerű oktatást. A hatékony idegen nyelv tanulást támogatja a német oktatóprogram – mondta el Ezer Anita igazgató.

A rendezvények a „TIOP-3.1.1/08/01 kódszámú TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések” című projekt keretében kerültek megrendezésre.

 
Vissza